Térkövezés, kocsibeálló és udvar térburkolás Bicskén – Makadám 21. Bt.

A szép térkő nem minden

Sokan azt gondolják, a térkövezés annyiból áll, hogy elegyengetjük a földet, kiszórjuk a homokot, és egymás mellé rakjuk a betonköveket.

Ez az a pont, ahol a házilagos vagy szakszerűtlen kivitelezések elbuknak:
Ha esetleg sikerül is esztétikusan lerakni, már az első tél után megjelennek a nyomvályúk, a megálló víz és a szétcsúszó kövek.

Egy kocsibeálló vagy udvari burkolat teherbírását, fagyállóságát és süllyedésmentes élettartamát 90%-ban az határozza meg, ami a felszín alatt van: a mérnöki pontossággal megépített rétegrend.

Így építünk mi:

Altalaj

A gépi földmunkával kiemelt alap ('tükör'). A terheléstől és a terep adottságaitól függően méretezzük a mélységét és a lejtését.

Hagyományos Rétegrend
Térkő Ágyazat Murva Zúzottkő Talaj

A teherátadási szög miatt a súly viszonylag szűk sávban, koncentráltan nehezedik az altalajra. A zúzottkő szerkezetéből adódóan a fagyási ciklusok és dinamikus terhelés hatására elmozdulhat.

Kötött CKT Rétegrend
Térkő Ágyazat CKT Lemez Zúzottkő Talaj

A merev CKT lemez a terhelést az alsó síkján egy eleve széles felületre közvetíti. Ez a lapos teherátadási szög biztosítja, hogy a burkolat dinamikus igénybevételnél is süllyedésmentes maradjon.

1. - Kitűzés, szintezés, tervezés

A munka nem a gép beindításával kezdődik. A tartós burkolat titka a tervezés.

A megrendelővel közösen meghatározzuk a burkolatszinteket, a meglévő épületekhez, garázshoz és kapukhoz való csatlakozásokat. Szintezőműszerrel beállítjuk a megfelelő lejtéseket.

térburkolás metszet
Gépi földmunka, tereprendezés
2. - Föld kiemelése

A pontos szintek és a lejtés ismeretében megkezdjük a gépi földmunkát.

Kiemeljük a felesleges földet, kialakítva az úgynevezett „tükröt”. Ennek mélysége a várható terheléstől, a terep adottságaitól és a helyi talajviszonyoktól is függ.

3. - Fagyvédő tehrhordó réteg

Az altalajra elsőként egy nagy frakciós, durva zúzottkő réteg (jellemzően 20-50 mm-es murva) kerül. Ezt nehézgéppel, dinamikusan tömörítjük.
Ez a réteg adja meg a teljes alépítmény stabilitását, és gondoskodik a fagyvédelemről is a leszivárgó csapadékvíz elszikkasztásával.

tömörítés
szegélyépítés, szegélyezés
4. - Szegélyépítés

Amikor a durva alap már stabil, betonágyba ültetjük a szegélyköveket.  A szegélyeket milliméterpontosan zsinórozzuk, szintre állítjuk, az íveket kiszerkesztjük és masszív, földnedves betonnal támasztjuk meg, a megtámasztást tömörítjük.

5. Kiegyenlítő teherhordó réteg

A megépített szegélyek közé kerül a finomabb frakciójú teherhordó réteg, ami készülhet tömörített zúzottkőből,
vagy nagyobb teherbírási igény (pl. rendszeres gépjárműforgalom) esetleg gyengébb altalaj esetén CKT (Cement Kötésű Teherhordó) réteget alkalmazunk.
Ez egy kemény, masszív teherelosztó blokkot képez a felszín alatt, miközben a mixerbetonnal ellentétben a jó vízáteresztő marad.

ckt
Térkövezés
6. Térkő lerakása

A sík, teherhordó rétegre 2-4 cm finom ágyazati zúzalékot húzunk le vezetőszálak mentén, szintre állítva. Erre fektetjük a térkövet.
Klasszikus kövekkel, vagy akár a ma rendkívül népszerű, 3 méretű kőből, szabályos kötéssel.

A széleknél és a csatlakozásoknál gyémánttárcsás vágóval, vagy térkőroppantóval szabjuk méretre a darabokat.

7. Felületzárás, igazítás

A lerakott térkő fugáiba tiszta homokot söprünk, amely kitölti a hézagokat és egymáshoz ékeli a köveket. A legutolsó lépés a felület átvibrálása könnyű lapvibrátorral.

Ez a folyamat nemcsak véglegesíti a kötést, hanem kiegyenlíti a kövek közötti apró, gyári magassági méretkülönbségeket is.
Az eredmény: egy tükörsima, és esztétikus burkolat.

térkő burkolat

Kövekről

Kő típusok
Klasszikus
Klasszikus

10 x 20 cm-es szürke, vagy színes

3 méretű (kombinált)
3 méretű (kombinált)

10x20, 20x20 és 20x30 cm-es kövekből vegyesen, általában színes

Hullámkő
Hullámkő

Erős, egymásba kapaszkodó kötés

Kutyacsont
H alakú, „kutyacsont”

Ipari terhelésre optimalizálva

Antikolt
Antikolt kövek

Rusztikus, koptatott élekkel

Színátmenetes
Színátmenetes

Például őszilomb árnyalatok

Koptatott/mosott
Koptatott/mosott

Elegáns, textúrált felületű

Futó kötés
Futó kötés

A leggyakoribb, hagyományos minta. Letisztult és elegáns.

Halszálka
Halszálka

Menetirányra 45 fokban elforgatott parketta. Autóval zökkenésmentes és rendkívül stabil.

Parketta
Parketta

Négyzetes blokkokat alkot, elegáns, teraszokra és gyalogos utakra kiváló.

3 méretű szabályos
3 méretű szabályos

A kombinált kövek szabályos, ismétlődő mintázata.

3 méretű vadkötés
3 méretű vadkötés

Szabálytalannak tűnő, de szigorú elvek alapján rakott egyedi textúra.

4-5 cm
Csak személyforgalom, alacsony terhelés, kerti tipegők, díszkövek.
6 cm
Személyautóval használt területek, kocsibeállók, udvarok.
8 cm
Nagyobb terhelés, esetleg teherforgalom.
10 cm
Ipari parkok, targoncaforgalom, buszmegállók, kamionparkolók.
Kerti szegély
Kerti szegély

100x20x5 cm. Könnyű személyforgalomhoz, gyalogutakhoz, kertekbe.

Süllyesztett szegély
Süllyesztett szegély

Utcai kocsibeállókhoz, nagyobb teherbírású szakaszokra, út-bejáró csatlakozásának kialakítására.

Kiemelt szegély
Kiemelt szegély

Utcai kocsibeállókhoz, nagyobb teherbírású szakaszokra, ahol forgalom tervezetten nem halad át rajta és elsődleges cél a vízelvezetés, térelhatárolás.

Döntött szegély
Döntött szegély

Kiemelt szegély modernebb, alacsonyabb típusa.

Folyóka elem
Folyóka elem

Elvezeti a vizet és akadálymentes átjárást biztosít.

K szegély
K-szegély (Átvezető)

Közút és járda/beálló között, elvezeti a vizet és átjárható szintkülönbséget biztosít.

Korábbi munkáink

Részleges burkolat-, és alépítmény csere
Bicske, Farmer Center Kft.

A régi, megsüllyedt "kutyacsont" térkő és annak teljes alépítménye elbontásra került.
A rendszeres gépjárműforgalom hosszú távú elviselése érdekében murva ágyazat helyett C10 F1 minőségű betont alkalmaztunk 12-15 cm vastagságban.

Bontás és alapozás Bicskén
CKT betonozás gépjárműforgalomhoz
Ipari térkő lerakása és felületzárás
Burkolás gyeprácskővel

A megrendelő kérésére olyan szilárd burkolatot alakítottunk ki, ami illik a zöld környezethez, füvesíthető, de esős időben is használható autóval.
Az alépítménye térkő burkolathoz hasonlóan nagy frakciójú zúzottkőből, 0-22-es murvából, majd ezen a kiegyenlítő ágyazatból áll.
A gyeprácskövek hézagainak kitöltése a megrendelő kérésére termőfölddel történt a füvesítés előkészítéseként.

Kocsibeálló burkolása gyeprácskővel
Udvar térburkolása

A korábbi földes - esős időben használhatatlan - terület térburkolása a népszerű, letisztult 10x20x6 cm-es szürke térkővel, parketta mintában.

Térkövezett udvar szürke térkővel
Térburkolás parketta kötésben

Kapcsolat

Bálint Imre
Ügyvezető, Makadám 21. Bt.
A helyszíni felmérés és az árajánlat elkészítése Bicskén és környékén teljesen ingyenes, és nem jár semmilyen kötelezettséggel.

Bálint Imre